Dr. Molnár Péter magánorvos rendelése

Komplex szűrővizsgálat (több, mint menedzser szűrés!)
2230 Gyömrő Nefelejcs utca 32.
ONLINE BEJELENTKEZÉS ESETÉN LEGALÁBB 48 ÓRÁVAL A VIZSGÁLAT ELŐTT JELENTKEZZEN, ÉS MINDENKÉPPEN ADJA MEG A TELEFONSZÁMOT ÉS/VAGY AZ E-MAIL CÍMÉT, HOGY VISSZA TUDJUK IGAZOLNI A BEJELENTKEZÉST. AMENNYIBEN NEM KAP TŐLÜNK VISSZAIGAZOLÁST (TELEFONON VAGY E-MAILBEN), ÚGY VALAMILYEN AKADÁLYA VAN A VIZSGÁLAT ELVÉGZÉSÉNEK. ILYEN ESETBEN MINDENKÉPPEN FELVESSZÜK ÖNNEL A KAPCSOLATOT A VISSZAIGAZOLATLAN JELENTKEZÉSÉT KÖVETŐ 48 ÓRÁN BELÜL.

KÉRJÜK A FENTIEK SZÍVES TUDOMÁSULVÉTELÉT ÉS BETARTÁSÁT!


Ez az egyik legösszetettebb vizsgálatunk: a teljes egészségi (fizikális és mozgásszervi) állapotfelmérést, az élő vércsepp-analízis vizsgálatot, igény esetén pedig koleszterin-, triglicerid- (ezeket hívja a köznyelv vérzsíroknak), vércukorszint-mérést, és vizeletvizsgálatot, vagy akár EKG-vizsgálatot is végzünk; továbbá a lábakon ún. Doppler-vizsgálat elvégzésére, illetve Doppler-index kiszámítására is van lehetőség. Ez utóbbi az alsó végtag ereinek az állapotáról, annak vérkeringéséről ad egy igen jó támpontot, beleértve azt is, hogy esetlegesen van-e további orvosi és egyéb teendő. Férfiaknál, külön kérésre egy tájékozódó prosztatavizsgálatot is végzünk.
Természetesen itt is mindenki számára egyénre szabott "egészségtervet" készítünk.

További információkért látogasson el az www.medextrem.hu honlapra, illetve hívjon minket a 06-20-980 9686-os telefonszámon.
E-mail-címünk: medextrem@gmail.com
Délelőtt Délután
Csütörtök 13:00 - 16:00 páros és páratlan hét

Élő vércsepp-analízis vizsgálat
2230 Gyömrő Nefelejcs utca 32.
ONLINE BEJELENTKEZÉS ESETÉN LEGALÁBB 48 ÓRÁVAL A VIZSGÁLAT ELŐTT JELENTKEZZEN, ÉS MINDENKÉPPEN ADJA MEG A TELEFONSZÁMOT ÉS/VAGY AZ E-MAIL CÍMÉT, HOGY VISSZA TUDJUK IGAZOLNI A BEJELENTKEZÉST. AMENNYIBEN NEM KAP TŐLÜNK VISSZAIGAZOLÁST (TELEFONON VAGY E-MAILBEN), ÚGY VALAMILYEN AKADÁLYA VAN A VIZSGÁLAT ELVÉGZÉSÉNEK. ILYEN ESETBEN MINDENKÉPPEN FELVESSZÜK ÖNNEL A KAPCSOLATOT A VISSZAIGAZOLATLAN JELENTKEZÉSÉT KÖVETŐ 48 ÓRÁN BELÜL.

KÉRJÜK A FENTIEK SZÍVES TUDOMÁSULVÉTELÉT ÉS BETARTÁSÁT!


Ezen vizsgálat olyan állapotra, betegségre deríthet fényt, ami Önnek még semmiféle panaszt nem okoz, így tudomása sincs róla. Az ujjbegyéből nyert egyetlen, speciális mikroszkópos technikával vizsgált vércsepp sok mindent elárul az Ön folyadékháztartásáról, anyagcsere-működéséről, vérének alvadékonyságáról, immunrendszerének állapotáról; információkkal szolgál szervezetének oxigénellátottságáról, illetve bizonyos, az Ön szervezetében felhalmozódott salakanyagokról, bomlástermékekről. Sőt arról is árulkodik, hogy Ön mennyire van kitéve különböző stresszhatásoknak.

FONTOS, HOGY A VIZSGÁLATOT MEGELŐZŐ 3-4 ÓRÁBAN SEMMIT SE EGYEN, ÉS 0,5-1 ÓRÁVAL A VIZSGÁLAT KEZDETE ELŐTT KIZÁRÓLAG VIZET (LEGALÁBB 0,5-1 LITER, LEHETŐLEG SZÉNSAVMENTES ÁSVÁNYVIZET VAGY CSAPVIZET!) IGYON!


További információkért látogasson el az www.medextrem.hu honlapra, illetve hívjon minket a 06-20-980 9686-os telefonszámon.
E-mail-címünk: medextrem@gmail.com
Délelőtt Délután
Csütörtök 13:00 - 16:00 páros és páratlan hét

Részletes egészségi állapotfelmérés + egyéni "egészségterv" kidolgozása
2230 Gyömrő Nefelejcs utca 32.
ONLINE BEJELENTKEZÉS ESETÉN LEGALÁBB 48 ÓRÁVAL A VIZSGÁLAT ELŐTT JELENTKEZZEN, ÉS MINDENKÉPPEN ADJA MEG A TELEFONSZÁMOT ÉS/VAGY AZ E-MAIL CÍMÉT, HOGY VISSZA TUDJUK IGAZOLNI A BEJELENTKEZÉST. AMENNYIBEN NEM KAP TŐLÜNK VISSZAIGAZOLÁST (TELEFONON VAGY E-MAILBEN), ÚGY VALAMILYEN AKADÁLYA VAN A VIZSGÁLAT ELVÉGZÉSÉNEK. ILYEN ESETBEN MINDENKÉPPEN FELVESSZÜK ÖNNEL A KAPCSOLATOT A VISSZAIGAZOLATLAN JELENTKEZÉSÉT KÖVETŐ 48 ÓRÁN BELÜL.

KÉRJÜK A FENTIEK SZÍVES TUDOMÁSULVÉTELÉT ÉS BETARTÁSÁT!


Ez egy igen részletes belgyógyászati és mozgásszervi vizsgálatot, illetve egy egyénre szabott "egészségterv" elkészítését foglalja magában. Igény esetén koleszterin-, triglicerid- (ezeket hívja a köznyelv vérzsíroknak), vércukorszint-mérést, és vizeletvizsgálatot, vagy akár EKG-vizsgálatot is végzünk; továbbá a lábakon ún. Doppler-vizsgálat elvégzésére, illetve Doppler-index kiszámítására is van lehetőség. Ez utóbbi az alsó végtag ereinek az állapotáról, annak vérkeringéséről ad egy igen jó támpontot, beleértve azt is, hogy esetlegesen van-e további orvosi és egyéb teendő. Férfiaknál, külön kérésre egy tájékozódó prosztatavizsgálatot is végzünk.

További információkért látogasson el az www.medextrem.hu honlapra, illetve hívjon minket a 06-20-980 9686-os telefonszámon.
E-mail-címünk: medextrem@gmail.com
Délelőtt Délután
Csütörtök 13:00 - 16:00 páros és páratlan hét

Általános fizikális orvosi vizsgálat + személyre szabott tanácsadás
2230 Gyömrő Nefelejcs utca 32.
ONLINE BEJELENTKEZÉS ESETÉN LEGALÁBB 48 ÓRÁVAL A VIZSGÁLAT ELŐTT JELENTKEZZEN, ÉS MINDENKÉPPEN ADJA MEG A TELEFONSZÁMOT ÉS/VAGY AZ E-MAIL CÍMÉT, HOGY VISSZA TUDJUK IGAZOLNI A BEJELENTKEZÉST. AMENNYIBEN NEM KAP TŐLÜNK VISSZAIGAZOLÁST (TELEFONON VAGY E-MAILBEN), ÚGY VALAMILYEN AKADÁLYA VAN A VIZSGÁLAT ELVÉGZÉSÉNEK. ILYEN ESETBEN MINDENKÉPPEN FELVESSZÜK ÖNNEL A KAPCSOLATOT A VISSZAIGAZOLATLAN JELENTKEZÉSÉT KÖVETŐ 48 ÓRÁN BELÜL.

KÉRJÜK A FENTIEK SZÍVES TUDOMÁSULVÉTELÉT ÉS BETARTÁSÁT!

Ennek során egy igen részletes belgyógyászati (beleértve a mozgásszervi, neurológiai és pszichés státuszt is) vizsgálatot végzünk, és igény esetén koleszterin-, triglicerid- (ezeket hívja a köznyelv vérzsíroknak), vércukorszint-mérést, illetve vizeletvizsgálatot is; illetve külön kérésre, férfiak számára tájékozódó prosztata-vizsgálatot is végzünk.
Természetesen itt is mindenki számára egyénre szabott egészség tervet (beleértve az esetlegesen szükséges vizsgálati és terápiás javaslatokat is) dolgozunk ki.
Az általános egészségi (fizikális) állapotfelmérés kb. 50-65 percet vesz igénybe.
Ár: 6 000 – 10 000 Ft
Délelőtt Délután
Csütörtök 13:00 - 16:00 páros és páratlan hét

Személyes konzultáció
2230 Gyömrő Nefelejcs utca 32.
ONLINE BEJELENTKEZÉS ESETÉN LEGALÁBB 48 ÓRÁVAL A VIZSGÁLAT ELŐTT JELENTKEZZEN, ÉS MINDENKÉPPEN ADJA MEG A TELEFONSZÁMOT ÉS/VAGY AZ E-MAIL CÍMÉT, HOGY VISSZA TUDJUK IGAZOLNI A BEJELENTKEZÉST. AMENNYIBEN NEM KAP TŐLÜNK VISSZAIGAZOLÁST (TELEFONON VAGY E-MAILBEN), ÚGY VALAMILYEN AKADÁLYA VAN A VIZSGÁLAT ELVÉGZÉSÉNEK. ILYEN ESETBEN MINDENKÉPPEN FELVESSZÜK ÖNNEL A KAPCSOLATOT A VISSZAIGAZOLATLAN JELENTKEZÉSÉT KÖVETŐ 48 ÓRÁN BELÜL.

KÉRJÜK A FENTIEK SZÍVES TUDOMÁSULVÉTELÉT ÉS BETARTÁSÁT!

A személyes, vagy akár csoportos (maximum 3 fő részvételével) konzultációk során Önnek lehetősége van feltenni kérdéseit orvosunknak, illetve gyógytornászunknak. A lehetőségekhez mérten igyekszünk megoldást találni a felvetett problémákra. Felajánljuk Önnek az általunk kivitelezhető megoldásokat, ha szükséges: továbbirányítjuk Önt, egyéb kezelési módokat javasolunk. Továbbá segítünk Önnek eligazodni az étrendkiegészítők piacán, sőt igény szerint bizonyos termékeket kedvezményes áron be is szerzünk Önnek.

(Megjegyzés: Cégünk kizárólag olyan termékeket ajánl az Ön számára, amelyek mögött komoly tapasztalat és számos bizonyított hatékonysági vizsgálat, orvosi (gyógyítói) evidencia van!)

A konzultáció nem tartalmaz részletes vizsgálatot! Amennyiben úgy érzi, hogy a konzultáció az Ön számára teljesen haszontalan volt, akkor nem kell kifizetnie azt.

A konzultáció ára minden megkezdett 5 percenként 500 Ft. A minimálisan igénybevehető időtartam 20 perc (ez 2 000 Ft)!
Délelőtt Délután
Csütörtök 13:00 - 16:00 páros és páratlan hét

 
Copyright © 2006-2007.
Orvos-kapcsolat. All rights reserved.
Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | Ajánlás emailben
Felhasználási feltételek | Gyik | Médiaajánlat